Miskolcot sokan még ma is iparvárosként ismerik, emlegetik, pedig a városnak csupán a közelmúltját határozta meg a nehézipar. Valójában történelmi város a javából, erre emlékeztetnek a belváros 19. századi épületei, sőt középkori műemlékekkel is találkozhatunk séta közben.
A város viszonylag későn került be a postai vérkeringésbe: a 18. században a leveleket eleinte Ónodról szállították ide heti két alkalommal, mert akkoriban még elkerülték a várost a postavonalak. Saját postaállomást is csak 1790-ben nyitott a város.
A mai postapalota felépítésére csak a 20. században került sor: a város polgármestere 1913-ban adott utasítást a mérnöki hivatalnak, hogy a leendő postaépület helyét jelöljék ki, s és a teret (a mai Hősök tere) rendezzék. A munkálatokba beleszólt a háború, így a terv elkészült ugyan, de az ügy megakadt. Végül 1918-ban adtak megbízást a Magyar Királyi Postaházak Építési Felügyelőségénél Reischl Gusztávnak, hogy ismét terveket készítsen. 1936-ban megkapták az építési engedélyt, a kiviteli terveket Máday Pál építészmérnök készítette el, s 1937 őszén már indulhatott is a munka az épületben.
Bár figyelmet érdemlő a szépen kidolgozott homlokzat is, a miskolci postapalota igazi meglepetése a tetőtérben látogatható Postakürt Galéria, ami a város postatörténetének több mint két évszázadát mutatja be. Térképek, postai kisgépek, postabélyegzők, egyenruhák, archív fényképek – számos érdekes történeti relikviát láthatunk a tárlaton. Van csőposta, kézi kapcsolású, ma is működő telefonközpont, s a mátraszentimrei kézbesítő hivatali felszerelése is gazdagítja a kiállítási anyagot.
Fotó: Kovács Olivér
Korábban bemutatott műemlék postáinkról itt olvashattok: