„ Az igazság szabaddá tesz titeket.”- 100 ÉVE SZÜLETETT SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA

2020. május 04. MagyarPosta

Ezt az evangéliumi mondatot választotta az utókor számára örökül II. János Pál pápa egy életrajzírója szerint. A Szentatya modern gondolkodónak számított, aki bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért, és igyekezett leépíteni a pápaság barokkos pompáját.  Többet utazott, mint az összes addigi pápa. Magyarországra kétszer is ellátogatott, és magyarul szólt a fiatalokhoz.

455 év után II. János Pál volt az első nem olasz származású, és az összes addigi pápa között a legelső, aki egy szláv nép fia. 1920. május 18-án született Lengyelországban. A Karol nevet apja azért adta fiának, mert nagy tisztelője volt IV. Károly magyar királynak.

A Szentatya 104 külföldi utazása során több olyan országba is ellátogatott, ahol pápa azelőtt még nem járt. Kiválóan és rendszeresen használta a tömegkommunikációt és útjait az evangelizáció céljaira. II. János Pál a népek és vallások közti egyetértés elősegítésén fáradozott. 

janos_pal_papa_blokk_25.jpg

Magyarország 1988-ban Lengyelország után elsőként hívta meg a Szentatyát. Ennek a meghívásnak tett eleget II. János Pál 1991-ben, amikor szentmisét tartott Esztergomban, Máriapócson, Pécsett és Budapesten. A Hősök terén közel kétszázezer ember előtt tartott szentmisét. Magyarországi tartózkodásai alkalmával nemcsak állami és egyházi vezetőkkel találkozott, hanem a tudomány és a művészet képviselőivel, a zsidó hitközségek küldöttségével, a Szent István-bazilikában pedig a betegekkel is.

Emlékezetes pillanat volt, amikor a Népstadionban a hazai fiatalokhoz magyar nyelven szólt: https://www.youtube.com/watch?v=7fMbqzuLBag

A Pápa élete számos csodás mozzanatot is tartalmazott. A fátimai Szűzanya csodálatos közbenjárásának tulajdonította, amikor 1981. május 13-án túlélt egy merényletet, melyet egy török férfi követett el ellene. A boldoggá avatásának egyik feltétele volt, hogy történjen legalább egy olyan csoda, amely bizonyíthatóan az ő közbenjárásának tudható be. II. János Pál esetében egy francia apáca meggyógyulásának körülményeit hivatalosan is megtörtént csodának ismerték el.

Szentté avatására 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján került sor.

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulóját. A bélyegképen –melyet Baticz Barnabás grafikusművész tervezett - II. János Pál pápa érkezése látható 1991-ben a Hősök terére, a Szent István napi ünnepi szentmisére. A blokk keretrajza pedig azt a pillanatot örökíti meg, amikor a Szentatya megáldotta a betegeket és az öregeket a Szent István Bazilikában. A borítékon a vatikáni Szent Péter-bazilika belső kupolája, míg az alkalmi bélyegzőben a pápai pecsét stilizált rajza található.

janos_pal_papa_fdc_25.jpg

Az alkalmi bélyegblokk alapváltozata mellett limitált speciális nyomdatechnikai változatok, valamint reprezentatív bélyegszett is megjelenik. A termékek a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postákon vásárolható meg, vagy megrendelhetők a philately@posta.hu e-mail címen illetve a www.posta.hu-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr4815650234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása