A Nemzetközi Űrállomásra vitt magával egy bélyegsort Tim Peake, brit űrhajós, aki nemrég kezdte meg féléves küldetését.
Az Isle of Man-i posta által kibocsátott bélyegek a brit repülés 150 évére emlékeznek. A különleges bélyegsor borítóját (szám szerint 7 darabot) az asztronauta dedikálja január 12-én, ami a centenáriumi évforduló dátuma, majd rakétával küldi vissza a Földre.
A hét bélyegtartó mindegyike különleges helyre kerül. Az egyik, talán nem meglepő módon az Isle of Man-i postára, a többiek pedig Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban repüléstörténeti múzeumokban kapnak helyet.
A helyzet és a dátum azért is különleges, mert Peake az első brit űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson. Így a repüléstörténet 150. évfordulóját igen jelentős esemény koronázza. A repülés összes fontos lépéséről megemlékezik a 8 bélyegből álló sor, amely a levegő 1783-as meghódításával kezdődik.
Egészen biztos, hogy a 7 bélyegtartó felbecsülhetetlen értékű történelmi darab lesz, hiszen szó szerint a földön kívül szignózták őket.
Korábban arról a szintén "űrutazó" bélyegről adtunk hírt, amely philatéliatörténelmet csinált, hiszen egészen a Plútóig vitte a New Horizons űrszonda. Az űrkutatás fontos lépéseit megörökítő bélyegekről pedig ITT olvashattok.