Most, hogy már javában tombol a régóta várt Star Wars folytatása miatti láz – az angolok már alkalmi bélyeget is bocsátottak ki a jeles esemény előtt tisztelegvén, erről korábban már írtunk – itt az ideje, hogy mi is foglalkozzunk kicsit a világűr témakörrel. Az űrkutatás és a holdra szállás mindig izgalmas, rejtélyes dolog, nem csoda, hogy a bélyegtervezők is előszeretettel dolgoznak a témában, megörökítve az egyes nemzetek nagy pillanatait.
Nézzük, hogy a magyar bélyegkibocsátások sorában hány alkalommal bukkant fel űrügyi téma!
2009 – Az asztronómia éve
2009 például a Csillagászat Nemzetközi Éve volt, filatéliai körökben is kiemelt figyelmet kapott az asztronómia. A PostEurop tagországok körében minden évben megrendezett EUROPA bélyegszavazás is ezt a témakört választotta. A Magyar Posta bélyegét Nagy Péter tervezte erre az alkalomra, a kisívet és a bélyegeket csillagászatra utaló grafikai kompozíció díszíti. Az egyik címleten Galilei portréja és a róla elnevezett, 1989-ben útnak indított Galileo űrszonda látható. A másik címleten a Jupiter és annak négy holdja található. A bélyegek közötti kapcsolatot erősíti, hogy a Galileo űrszonda kutatta a Jupitert. A keretrajzon Galilei távcsöve, valamint rádiótávcsövek láthatók. Az alnyomatot képező háttér maga a világűr. Az alkalmi boríték rajzolatán a világűrből látható Föld bolygó képe szerepel.
2007 – Lajka az űrben
2007-ben két jelentős űrkutatási évfordulót is ünnepelhettünk: ekkor volt ugyanis ötven éve, hogy útnak indították az első mesterséges holdat, s ugyanennyi idő telt el azóta, hogy az első élőlény – Lajka kutya – utazást tett a világűrben. 1957 az űrkorszak számításának kezdete is, amikor az első mesterséges holdat, a Szputnyik 1-et útnak indították. Szintén ebben az évben hajtották végre az első sikeres személyzet nélküli küldetést október 4-én, majd november 3-án Lajka kutya utazott egyet a világűrben az első élőlényként a történelemben. A bélyeg grafikáját Dudás László tervezte: az alkalmi bélyegképen az 50 évvel ezelőtt felbocsátott első mesterséges hold, a Szputnyik 1, középen Lajka kutya, tőle jobbra pedig a Szputnyik 2 oldalnézeti metszete látható.
2005 – Az első magyar űrhajós bevetésben!
2005-ben annak az évfordulója volt porondon, hogy 25 éve járt az első magyar űrhajós a világűrben. Farkas Bertalan űrutazása 1980. május 26-án vette kezdetét hosszas, évekig tartó felkészülést követően a Szojuz 36 fedélzetén. Az expedíció célja a Szaljut-6 űrállomással való összekapcsolódás volt. A bélyegképen az űrhajó látható, melynek hátterében a Kárpát-medencére és Magyarországra utaló földrajzi motívumok ismerhetők fel. A bélyeghez tartozó alkalmi borítékon és bélyegzőn további űrhajózási motívumok tűnnek elő. A bélyegtervet Székely Zoltán grafikusművész készítette.
A Magyar Posta egyébként annak idején, 1980-ban is méltóképpen megemlékezett a nagy eseményről: már a start másnapján, május 27-én kiadott egy bélyeget. A Gál Ferenc grafikusművész által készített rajzon a beszállást megelőző pillanatban látható két űrhajós, akiknek arca felismerhetetlen. Ennek oka, hogy a bélyegtervet és a nyomdai munkákat jó előre kellett elkészíteni, s természetesen nem tudhatták előre, hogy melyik legénység utazik a Szojuz-36 űrhajóval.
Kicsivel később, 1980. július 12-én azonban ezt a hiányt is pótolták, és forgalomba hoztak egy bélyegblokkot, amelyen felismerhetőek az űrhajósok, s ezáltal megszemélyesítik a szovjet-magyar közös űrrepülést. A 20 Ft névértékű blokkot Cziglényi Ádám tervezte.
Folytatás következik!