A rendszeres postakocsi-járatok bevezetése komoly előrelépést jelentett elsősorban a csomagszállítás, de a személyszállítás terén is. A XVIII. század végére már menetrendszerűen jártak a lovaskocsik az európai postaállomások között. Ebbe a rendszerbe épült be a Bécs és Buda közötti postajárat is.
Ahogy arról már korábban is írtunk, az első postajáratokat Mária Terézia honosította meg, 1752-ben. Ez a járat szállította delizsánszon az első helynévbélyegzővel ellátott levelet is, amelyet Nagyszombatban adtak fel. A leveleket a kocsi oldalán elhelyezett táskákban szállították. Az utasok pedig nemcsak a kocsi belsejében, hanem a tetején és az oldalán elhelyezett üléseken (másodosztály), sőt a kocsi hátsó lépcsőjén (harmadosztály) is utaztak. Utóbbiakon akár a leesés veszélye is fenyegethette az utast. A járat ebben az időben hetente csak egyszer közlekedett Buda és Bécs között. A postakocsik utasainak menetjegyében benne volt az ellátás és a szállás is, hiszen az egy napnál hosszabb úton meg is aludtak és háromszor étkeztek az utasok.
A ló húzta kocsik mindössze 6-8 kilométer per órás sebességgel haladtak, és gyakran meg kellett állniuk, 27-28 óra alatt tették meg a Bécs-Buda távolságot - írja a Magyar Hírlap összeállítása. Így mai szemmel nézve nem voltak éppen expresszek, de ez a megoldás mégis komoly fejlődést jelentett a postai szolgáltatásban, egészen addig, míg a XIX. század végére a vasúti szállítás ki nem szorította.
A postakocsi hálózat budai központja a Batthyány téri vásárcsarnok helyén volt, amire ma a Gyorskocsi utca neve emlékeztet. Bécsben természetesen további állomások felé szállhattak át az utasok, akár Rómába, Prágába vagy Lipcsébe is eljuthattak.
