Ne lepődj meg, levelek mellett már cinegéket is találhatsz a postaládádban!

2018. március 14. MagyarPosta

Találkoztál már postaládában fészkelő cinegével? A kertes házakban élők minden bizonnyal be tudnak számolni ilyen élményről. A Magyar Madártani Egyesület szerint ugyanis gyakori jelenség a postaládában fészkelő széncinege. Érthető is a kis madár döntése, hiszen a postaládák otthonos környezetet biztosítanak a fiókáknak.

posta_blog_szencinegek_v1.jpg

A postás azonban nem tudhatja, hogy melyik postaládában él madárfamília, így könnyen előfordulhat, hogy a küldemények bedobásával veszélybe sodorja az éppen kotló madarat, a tojásokat és a fiókákat.

Hogyan segíthetünk ilyenkor?

Tegyünk mellé másik postaládát, és értesítsük a postást is a rendkívüli lakókról. Ha nem tudunk másik postaládát elhelyezni, és a cinegék már elfoglalták a küldeményeink várát, költöztessük át őket biztonságosan!

A Magyar Madártani Egyesület az alábbiak szerint javasolja az ártalmatlan kilakoltatást:

„Mesterséges odúkihelyezéssel nem csak megelőző céllal, de az követően is próbálkozhatunk, ha észrevettük a cinegék postaládába költözését. Ilyenkor mielőbb tegyük ki az odút közvetlenül a levélszekrény mellé, és ekkor még lehetőleg röpnyílással kifelé. Az átköltözés sikere érdekében az első néhány órára (ha szükséges, akár néhány napra) zárjuk le, tömjük be a postaláda nyílását, hogy a fészeképítés lázában égő madarak mielőbb a szomszédos odú arasznyira levő röpnyílását kezdjék el használni. Néhány nappal később, vagy a fészek megépültét követően, a kifelé néző röpnyílású odút nyugodtan befelé fordíthatjuk – a szülők percek alatt megtalálják és megszokják a más felé néző bejáratot.”

Kora tavasszal érdemes segíteni a madarakat a mesterséges odú kihelyezésével. Ha a cinege még így is a postaládát választja, lássuk őket vendégül megértéssel és türelemmel! :)

posta_blog_szencinegek.jpg

Ha nálad is van postaládában élő széncinege, küldd be nekünk a fotót és megosztjuk Facebook oldalunkon!

Fotó és forrás: http://www.mme.hu/postaladaban-feszkelo-cinegek és

http://www.mme.hu/mit-tehetunk-ha-szencinege-koltozott-postaladaba

 

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr7013738506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása