Brazília már készen áll az olimpiára, időközben alkalmi bélyegeit is megjelentette, rajta a játékok jópofa kabaláival.
Brazília tavaly megjelentette bélyegsorozatait a 2016-os riói olimpia alkalmából. Decemberben pedig végre a kabalaállatokkal is találkozhattunk.
Összesen 31 féle bélyeg kapcsolódik a 31. olimpiai játékokhoz, amelyet Rio de Janeiróban, Brazíliában rendeznek 2016. augusztus 5. és 21. között. A bélyegekkel az a cél, hogy beépüljenek a kollektív emlékezetbe, amely az olimpiákhoz kapcsolódik. Összesen három – egyenként 10 darabból álló – bélyegsor mutatja be az olimpiai sportágakat, és paralimpiai sportokat.
A legutóbbi, decemberben megjelent bélyegeken a két kabalafigura, Vinicus és Tom szerepeltek. A kabalák mindig nagyon fontos jelképei az olimpiáknak, hiszen általában még évek múlva is fel tudjuk emlegetni az emlékezetes figurákat. Vinicus Brazília gazdag állatvilágát jeleníti meg: az egész figura csupa mozgás, így a játékok energiáját, lendületét is jelképezi. Tom pedig, csupa levél fejével a növényvilágot, az egyedülálló brazil őserdőt, a kezében lévő hangszerrel pedig az ország muzikalitását személyesíti meg.
A bélyegek várhatóan a gyűjtők körében is népszerűek lesznek, mert ezek az első olyan olimpiai bélyegek, amelyeken Braille-írás is szerepel.