EZÜSTÖT ÉR A MAGYAR BÉLYEG

2015. október 15. postas_nick

Ötvennél is több bélyeg közül a második helyet érte el a Magyar Posta újdonsága a PostEurop tagországok körében meghirdetett EUROPA bélyegszépségverseny internetes közönségszavazásán. oldtoys_hun_ms.jpg

Idén a Régi játékok témát dolgozták fel a tagországok. A Magyar Posta bélyegkisívén a Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely féltett kincsei közül látható néhány. A bélyegszépségversenyen az első címlet vett részt. A kisív kétféle bélyegképe közül az egyiken sárközi babák és a budapesti játékműhelyekből „Grabóka” fajátékok, masé lovas huszár és „Bergengócia favár” látható. A másik bélyegen matyóruhás fababák, kovácsolók légjáték, lovas kocsi és vásári játék juhásszal elnevezésű tárgyak szerepelnek. A keretrajzon a múzeum gyűjteményének további darabjai találhatók.

 oldtoys_hun_stamp.jpg

 

europa2015_fdc.JPG

A rangos filatéliai megmérettetés hagyományosan két kategóriában hirdet győztest. A szakmai zsűri döntése szerint az Orosz Posta bélyege lett a legszebb, második a svéd, harmadik pedig Lettország bélyege lett.

Az internetes közönségszavazáson a török bélyegkisív érdemelte ki az első helyet, második lett a magyar bélyeg, s a harmadik helyet pedig a finnek szerezték meg.

A díjnyertes bélyeg megvásárolható a Posta webshopjában.

Nem ez az első alkalom, amikor a magyar bélyeg sikeresen szerepelt az EUROPA bélyeg szépségversenyen: 2008-ban, 2009-ben és 2012-ben elhoztuk az első díjat, 2011-ben és 2013-ban pedig a második helyezést nyertük el.

A Magyar Posta korábbi években elért helyezései a PostEurop által meghirdetett EUROPA bélyegszépségversenyen

EUROPA 2008: Levélírás - I. helyezés

EUROPA 2009: Asztronómia - Csillagászat I. helyezés

EUROPA 2010: Gyermekkönyvek - I. helyezés

EUROPA 2011: Erdők - II. helyezés

EUROPA 2012: Látogatás -  I. helyezés

EUROPA 2013: Postai furgonok - II. helyezés

 

További bejegyzések a témában:

http://posta.blog.hu/2015/05/26/huszarok_es_fababak_merkoznek_a_legszebb_belyeg_cimert

http://posta.blog.hu/2014/06/11/szavazzunk_a_legszebb_belyegre

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr457971159
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása