Háromszor veri ezt kenden…

2015. április 09. postar

Melyik gyerek és szülő ne ismerné Lúdas Matyi történetét? Ki ne örült volna annak gyerekkorában, még ha kárörvendés is, amikor Matyi túljár a pöffeszkedő Döbrögi eszén, ráadásul nem csak saját sérelméért áll bosszút, ami a mesehallgató igazságérzetének jót tesz, hanem mindezt humorral teszi. Most Matyi megérkezett bélyegen is, az ifjabb bélyeggyűjtők örömére!

ludasmatyi_bg.jpg

Március végén jelent meg az ifjúsági bélyeggyűjtést támogató Lúdas Matyi történetét ábrázoló bélyegblokk. Fazekas Mihály nevezetes Matyija és lúdjai láthatók Szalma Edit akrilfestékkel készített alkotásán.

Matyi igazi, népmesei ihletésű figura, története generációkon keresztül megfogta a gyerekek fantáziáját, akik lelkesen drukkolnak az igazságát kereső, és a rajta állt sérelmeket megtoroló fiúnak. Ahogy, mint minden jó mese, a történet lehetőséget ad arra is, hogy lelkes ellendrukkerei legyünk a gonosz és kapzsi földesúrnak, aki persze elnyeri méltó büntetését.

ludasmatyi_fdc.jpg

Nem véletlen, hogy az idők során nagyon sok feldolgozást megért Fazekas Mihály elbeszélő költeménye, több műfajban is. Az idősebbek előtt talán Soós Imre legendás alakítása, a fiatalabbak számára pedig Dargay Attila rajzfilmje, és a belőle készült diafilm, lehet emlékezetes.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr517352360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása