Amikor a tudomány és a technika legyőzött mindent

2020. május 26. MagyarPosta

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent.[1] - idézte fel az első magyar űrhajós az átélt élményeket. Farkas Bertalan 40 éve, május 26-án indult és június 3-án ért földet szovjet kollégájával. A Magyar Posta ennek emlékére jelentet meg bélyegkisívet, és ennek apropóján gyűjtöttünk össze néhány érdekes, kevésbé ismert tényt az űrutazással kapcsolatban.

ifjusagert_urrepules40_kisiv.jpg

Hazánk az Interkozmosz program keretében vett részt a Szovjetunió békés célú, nemzetközi űrkutatási programjában. Az űrrepülésre 95 vadászrepülőgép-pilóta közül választották ki - alapos orvosi-, intelligencia-, pszichológiai alkalmassági vizsgálatokkal - a két legalkalmasabbat: Farkas Bertalant és Magyari Bélát.

Farkas Bertalan és szovjet kollégája Valerij Kubaszov űrhajója 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult a világűrbe. A szovjet-magyar páros 9 napot töltött az űrben és június 3-án tért vissza a Földre Szojuz–35 űrhajó leszállókabinjában.

6+1 érdekesség a 40 évvel ezelőtti űrutazásról:

  1. Ezzel az űrutazással Magyarország a nemzetek sorában hetedikként léphetett ki a világűrbe.[2]
  2. Már 1978-ban Farkas Bertalanra esett a választás, de biztonsági okokból Magyari Béla is ugyanazt a kiképzést kapta.[3]
  3. Farkas Bertalan szülei – különösen édesapja – nem támogatták, hogy fiúk vadászpilóta legyen. Végül édesanyja titokban mégis aláírta az engedélyt az édesapa helyett. Ennek a tollvonásnak köszönhetően indulhatott el Farkas Bertalan a világűr felé is.[4]
  4. Az űrállomáson a tudományos mérések és kísérletezések mellett “magyar napokat” is tartottak: az ”étlapon” a sertéspörkölt is szerepelt. A mindennapokat a Gusztáv c. rajzfilmsorozat epizódjai és Koncz Zsuzsa dalai is színesítették.[5]
  5. A magyar űrhajós a nagy utazásra magával vitte az akkori Magyar Televízió kabalafiguráját, a Tévémacit.[6]
  6. Az eseményről 1980-ban a Magyar Posta Szovjet-magyar közös űrrepülés címmel egy alkalmi bélyeget és egy alkalmi bélyegblokkot is kibocsátott. 

+1:  Az űrutazás 40. évfordulóját 2020. június 3-án alkalmi bélyegkisív kibocsátásával köszöntjük, melynek elkészítéséhez Farkas Bertalan is segítséget nyújtott.

A bélyeg további nemes célt is szolgál: a feláras bélyegkisív két címletéhez kapcsolódó felár összegét a Magyar Posta az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására fordítja.

 A négy bélyegből álló bélyegkisívet Baticz Barnabás grafikusművész tervezte. A címleteken a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ, a Szojuz–36 űrhajó startja, a Szaljut–6 űrállomás és a Szojuz–35 visszatérő kabinjának képe jelenik meg.

urrepules40_fdc_50.jpg

Az alkalmi borítékon balról jobbra haladó sorrendben Farkas Bertalan, Leonyid Ivanovics Popov, Valerij Viktorovics Rjumin és Valerij Nyikolajevics Kubaszov szerepel. Az alkalmi bélyegzőn pedig az űrhajó kilövésének pillanata látható.

Az alkalmi bélyegkisív 15.000 példányban készült és megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postákon és a www.posta.hu-n.

 Farkas Bertalannak köszönjük a bélyegtervezésben nyújtott lelkes szakmai közreműködését! :)

 

 [1] Nem akarok az utolsó magyar űrhajós lenni – Farkas Bertalan a Mandinernek, 2019

[2] Wikipédia

[3] Index: 70 éves Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós

[4] FEOL: Farkas Bertalan: „Az emberiség kíváncsi”

[5] Wikipédia

[6] Origo: Farkas Bertalan nem egyedüli magyarként ment az űrbe

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr315717408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.