”Fenn a kék egek, lent az emberek” - 50 éves a Zugligeti Libegő

2020. május 11. MagyarPosta

Fenn a kék egek. Lenn az emberek. Mint a napfény, mint a madár, köztük lebegek. Köztük libegek.” – Tamkó Sirató Károly sorai tökéletesen visszaadják azt a páratlan hangulatot, melyet a Zugligeti Libegőn élhetünk át.  
libego_belyeg.jpg

Az élmény egészen más, ha felfelé utazunk, mint mikor lefelé haladunk:

  • Felfelé a Tündér-szikla, a Hunyad-orom lábánál lévő Szószék-szikla mutatja a felszín közeli dolomit kitörését.
  • Visszafelé káprázatos a kilátás a Hármashatárhegy vonulatára, a Pilis csúcsaira, a főváros és az azt keresztbe szelő Duna látványára.

A Libegő létrehozásának eredeti célja az volt, hogy a kirándulni, sportolni vágyók gyorsabban eljuthassanak a János-hegyre. Az átadás 1970. augusztus 20-án volt.

Alább 5 +1 érdekesség, amit nem (biztos, hogy) tudtál az idén 50 éves Libegőről.

  1. a drótkötél pályája kicsit több mint 1 kilométer hosszú, egész pontosan 1040 méter,
  2. a szintkülönbség 262 méter, ezt lassabban tesszük meg, mintha mozgólépcsőn utaznánk felfelé, mindössze 4 km/óra sebességgel, így 12 perc alatt ’libeg át’ a szerkezet az egyik állomásról a másikra,
  3. 50 év alatt mindössze egyetlen baleset történt rajta, az is az utas hibájából, aki menet közben felhajtotta a „függőszék” biztonsági karfáját.
  4. több tízezer javaslat közül választották ki a Libegő nevet, a hivatalos neve azonban „Jánoshegyi Légpálya",
  5. Hagyomány a tavaszi „Előzd meg a Libegőt” futóverseny, ahol a versenyzők a meredek hegyoldal keskeny ösvényén futnak, sokszor inkább kapaszkodnak fel az alsó állomástól a felső végállomásig.

+1:       Bár a járványhelyzet miatt a Libegő egyelőre nem üzemel, addig is, míg újra nyit, megcsodálható bélyegen. A Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsát ki a Zugligeti Libegő átadásának 50. évfordulójára.

libego_fdc.jpg

Az alkalmi bélyegkép fő motívuma a csodálatos környezetben üzemelő Zugligeti Libegő. Az alkalmi borítékon a János-hegyi végállomás épülete, míg az alkalmi bélyegzőn egy függőszék stilizált rajza látható.

Az alkalmi bélyeg 50.000 példányban, Hefelle Glória grafikusművész tervei alapján készült. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postákon és a www.posta.hu-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr6815680318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása