Még éppen van időnk egy kicsit közösen kézműveskedni karácsony előtt, hogy igazán szép és egyedi ünnepi üdvözlőlapot küldhessünk azoknak, akik valamiért fontosak számunkra az évnek ebben a szakaszában. Így akinek küldjük, nemcsak annak örülhet, hogy gondolunk rá, hanem annak is, hogy egy egyedi, saját készítésű kártyával lepjük meg.
A legkisebbeket is bevonhatjuk a közös alkotásba, hiszen egészen egyszerű fogásokkal készíthetünk igazán szép kártyákat. A közös tevékenykedéssel így Mikulás környékén biztosan külön örömet szerzünk a gyerekeknek is.
Lássunk néhány példát: egy sematikus, vonalakból álló karácsonyfát feldobhatunk a színes ujjacska nyomokkal, amelyek szó szerint tökéletesen személyre szabottá teszik a kártyát, például a távol lakó nagyszülőknek.
Néhány maradék anyagból háromszögeket vághatunk, egy egészen színes, változatos tapintású karácsonyfa „erdőt” alakítva ki belőlük. Csak egy-egy fényes csillagmatrica vagy aranyos, ezüstös tollal rajzolt csúcsdísz kell a tetejére, hogy valóban ünnepi legyen az alkotás.
Ugyanígy használhatunk anyagokat kis csomagok ragasztásához is.
Gombokból is igen szép díszeket kreálhatunk, néhány rajzos kiegészítéssel.
A csillogás, az arany, az ezüst színek természetes részei az ünnepnek, így némi csillogó festék vagy csillám felhasználásával, amihez csak meg kell rajzolni az alapot, amit ki szeretnénk tölteni. Jól beragasztózni a formát, hogy tapadjon, igazán eredetit alkothatunk.
Persze lehet csak arannyal körbehúzni a boríték széleit, hogy ünnepibb legyen a megjelenése vagy éppen rajzolni, rápecsételni a karácsonyi motívumokat.
A borítékokat pedig meghajtogathatjuk akár strapabíróbb karácsonyi csomagolópapírból is.
Forrás: BuzzFeed