A postással való találkozás évszázadok óta a mindennapok része, a digitális technológia elterjedése előtt egyes távoli helyeken a világgal való kapcsolatot jelentette a kézbesítő érkezése. Másutt is általában hírt jelentett a családról, barátokról, így a postást nem ritkán jó ismerősként köszöntötték az ügyfelek. Legalábbis ez tükröződik azokon a képeken, amelyek az amerikai Smithsonian National Postal Museum flickr oldalán láthatók. Olyannyira, hogy előfordult, hogy gyereket is feladtak a csomagszállítás elindulása után.
A gyűjtemény címe: Az emberek és a posta – a postai szolgáltatás történetébe nyújt bepillantást az érdeklődőknek, a különleges hangulatú fényképgyűjteményen keresztül.
Ezen a csoportképen a helyiek fotózkodtak a postással a kétkerekű fogat mellett, amellyel a vidéket járta a kézbesítő.
Egy másik vidéki kézbesítő gyerekeknek adja át a postát 1935-ben.
Egy kislány próbálja elérni a postaláda tetejét, hogy be tudja dobni a levelét. (1920)
Postás ad át egy levelet kézbesítői körútja során az egyik háznál. (1908)
Miután bevezették a postai csomagszállítás lehetőségét 1913-ban, a Nemzeti Postamúzeum információi szerint legalább két esetben gyerekek „feladására” is igénybe vették a szolgáltatást. A gyerekek ruhájára ragasztották a bélyeget, vonaton utaztak, majd a városi kézbesítő vitte őket tovább rendeltetési helyükre. A legfőbb postamester az esetekről hallva, gyorsan szabályozásban tiltotta meg a gyerekek ilyen módon történő szállítását. (A kép korábban, még 1900-ban készült.)
Kerékpáros postás pihenőt tart útja során. (1890)
Hóesésben gyűjti be a postás a postaládából a bedobott leveleket. (1920)
Ha már hóesést és a poszt elején távoli tájakat emlegettünk, akkor Alaszkában bizony kutyaszánnal szállították a postát a téli hónapok alatt. A sokszor elzárt közösségek ilyen módon tartották a kapcsolatot a külvilággal. Az amerikai posta már a XIX. század végétől, egészen az 1920-as évekig szerződött ezekre a szolgáltatásokra. A magazinokat, kevésbé fontos szállítmányok kézbesítését gyakran egészen tavaszig halasztani kellett, mert nehezebb küldeménynek nem jutott hely a szánokon.
A kép, amely felkeltette a figyelmünk egy kutyáról készült, Owney-ról, akiről ráadásul nem is régen írtunk. Ő volt az a kóbor kutya, amely Albany-ban állandó kísérője lett a postavonatnak és az állomás postásainak. (1888) A vasutas postások örökbefogadták mint kabalaállatot, és utazásairól medálokkal emlékeztek meg, amelyből az évek során számos összegyűlt.
Owney általában a postazsákokon utazott a vagonban.
Végül pedig egy 1936-os fotó, ahogy New York-i postások indulnak reggel körútjukra.
