Veszélyben a tengeri állatok is

2014. október 31. postar

Az ENSZ nem meglepő, hogy magasabb célok szolgálatába állítja a bélyegkiadást is. Idén is megjelent egy bélyegsor a veszélyeztetett állatok sorozatból, amelyet már 1993 (!) óta adnak ki minden évben. A 2014-es kínálatban a veszélyeztetett tengeri állatok szerepelnek.

UN2014_3.jpg

Többek között megjelenik a cetcápa, a csipkés pörölycápa és az ázsiai arowana vagy más néven a zöld csontnyelvű hal.

UN2014.jpg

A cetcápa a jelenleg élő legnagyobb halfaj, mérete átlagosan 9 méter, de egyes hírek már ennek a duplájáról is beszámoltak, bár hivatalosan az eddig lemért legnagyobb példány 12 méter felett volt. A hal hatalmas távolságokat képes bejárni a meleg vizű tengerekben, de halászoknak gyakran áldozatul esik. Mára népszerű lett a búvárok között, így talán lassan sikerül arra rávilágítani, hogy élve nagyobb értéke van, mint kifogva.

A csipkés pörölycápa a mérsékeltövi tengerekben eléggé nagy területen megtalálható, ugyanakkor ipari méretekben halásszák, húsáért, bőréért, úszóiért és májolajából vitamint csinálnak, így szintén veszélyeztetett a faj.

Tavaly a veszélyeztetett éjszakai állatok kerültek a bélyegekre, köztük maki, tapír, denevér, tobzoska, bagoly. 2010 a biodiverzitás, a biológiai sokszínűségnek szentelt év volt, így a bélyegek is ennek a sokféleségnek a fontosságára hívták fel a figyelmet, illetve arra, hogy ennek elvesztése milyen következményekkel járhat az egész ökoszisztémára.

2011 a veszélyeztetett madarak éve volt, 2012-ben a 20. kibocsájtás alkalmából pedig a népszerű kedvencek, az óriás panda, a szibériai tigris és a hópárduc szerepelt a bélyegeken. Különösen fontos, hogy az ENSZ ezeket a bélyegeket különböző pénznemekben, különböző képekkel nyomtatta ki. Minden évben megjelenik egy kiadás New Yorkban, Genfben és Bécsben is.

Magyarországon is jelent már meg bélyeg ugyanebben a témában. Az 1994-ben kiadott soron a túzok szerepelt. A grafikát Kertész Dániel készítette, aki nagyon sok más bélyeget is tervezett, és 1996-ban vette át a Magyar Posta Művészeti Díját. A túzok Magyarország emblematikus madara, a Magyar Madártani Egyesület 1986-ban és 2014-ben is az év madarává választotta. 1970 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint.

túzok.jpg

Más védett hazai és európai állatfajokról is jelentek már meg bélyegek, így többek között a nagykócsagról, a vidráról, a vadmacskáról, a mókusról is.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr66848803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása