Híresek és szenvedélyesek

2014. június 18. postar

Király, nácivadász és zenész. Mi a közös bennük? Hogy szenvedélyük a bélyeggyűjtés. A hobbi nagyjából azóta létezik, hogy a bélyeg elterjedté vált, hogy az első Penny Black kijött 1840-ben, és bizony komoly értékű gyűjtemények keletkeznek. Ma már persze vannak olyanok, akik megtehetik, hogy a kifejezett ritkaságokra, különlegességekre mennek rá és ezekre akár dollármilliókat költenek, és vannak, akik egészen kicsiben, saját kedvtelésükből űzik a világ egyik legkedveltebb hobbiját. Ráadásul a dolog teljesen életkor, foglalkozás és társadalmi helyzettől független, hiszen iskolás gyerekek, művészek, üzletemberek és uralkodók egyaránt űzték és űzik.

roosevelt_nyito.jpg

A mi családunkban is van komoly bélyeggyűjtő, aki filatélia tag volt, rendszeresen jártak cserélni, áztatták, préselték a bélyegeket régi levelekről, összegyűjtöttek 100 egyforma bélyeget, amiket kis kötegekbe – „büntlikbe” – rendeztek. Sőt, a kártyapartikon volt, hogy bélyeg volt a tét.

Nem egy hírességnek is a bélyeggyűjtés volt a hobbija. Csak néhány híres gyűjtőt emelek ki a teljesség igénye nélkül, mégis remélem érdekes áttekintés lesz. Maga II. Erzsébet királynő is gyűjti a bélyegeket, a gyűjtést még ősei kezdték meg. V. György király az 1910-es években tette le a kollekció alapjait, amiben manapság az összes brit és nemzetközösségi bélyeg megtalálható. Róla szól a bár sokféle formában létező, de lényegét tekintve azonos történet, hogy hogyan szerezte meg a gyűjteménybe a ritka kék Mauritiust. A bélyegért 1450 fontot fizetett a király, ami akkoriban világrekord volt. Állítólag az egyik titkár a hír hallatán megjegyezte, hogy "valami átkozott bolond" hatalmas összeget fizetett egy bélyegért, mire György király közölte: "Én vagyok az átkozott bolond".

Persze vannak a gyűjteményben koronázási bélyegek is. A dolog pikantériája az, hogy ezeket persze maga II. Erzsébet hagyta jóvá. Egy elhivatott brit gyűjtő Kristen Ollies pedig a királynőről készült bélyegeket gyűjtötte össze, amelyben végigköveti a királynő életét. Rainer monacói herceg még díjat is kapott 2002-ben, mert az ő kezdeményezésére és gyűjteményére alapították meg a monacói bélyegmúzeumot, és a helyi filatéliai elit klubját. 

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök is elkötelezett gyűjtő volt. Még gyerekként kezdte, mert így tájékozódott a világról, de később, elnöksége idején is minden nap szánt időt a gyűjteményére, így próbált egy picit pihenni, kikapcsolódni a nagy gazdasági válság és a háború okozta stresszből. Sőt ő maga is tervezett bélyegeket. Klubokhoz csatlakozott, aukción is vásárolt. Őt 80 nemezt örökítette meg bélyegein, sok esetben éppen úgy, hogy gyűjteményével foglalkozik. 

roosevelt1.jpg

fdr1.jpgJohn Lennon a Beatles frontembere is gyerekkorában kezdte a bélyeggyűjtést. Első albumát unokatestvérétől kapta, például új-zélandi bélyegeket gyűjtött be rokonaitól, másokat, például a királynőről kiadottat, pedig összefirkált. 

firka.jpg

lennon.jpg

A nácivadászként ismert holokauszt túlélő, Simon Wiesenthal, aki azon kívül, hogy a világ minden részéről gyűjtött régi bélyegeket, külön érdeklődéssel fordult a Wiesenthal nevű települések képeslapjai, bélyegzői felé. Mint mondta azért kezdett bélyeget gyűjteni 1948-ban, mert nem tudott aludni, így a gyűjteménnyel foglalkozott kikapcsolódásként, éjszakánként. 

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr346312604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása