A Nyugati-posta története

2016. február 29. postas_nick

Kevesen tudják, hogy régen egészen az épületig futottak a vasúti vágányok Budapest egyik legnagyobb forgalmú postáján.

Hivatalos neve Budapest 62 posta, de a legtöbben csak Nyugati-postaként ismerik-emlegetik annak kiváló elhelyezkedése és a Nyugati-pályaudvarral való kapcsolata miatt. Az ország legnagyobb postája több szempontból is figyelemre érdemes: az 1910-ben Goszleth Béla MÁV-mérnök tervei alapján épített, majd 1915-ben bővített épület hatalmas alapterülettel rendelkezik, s mára műemléki védelem alatt áll. A nagy forgalmú épület hosszú nyitvatartással áll az ügyfelek rendelkezésére.

nyugatiposta1.jpg

Első pillantásra azt is gondolhatná a járókelő, hogy egybeolvad a pályaudvarral, pedig a két épület korántsem egy időben épült. A Nyugati vasúti pályaudvart ugyanis 1877 októberében nyitották meg, a posta pedig később épült annak közvetlen szomszédságába. Olyannyira közel, hogy egy időben valóban az épületig futottak a vágányok, hogy a munka minél gyorsabban folyhasson a postán. Ugyanis nem is olyan régen a robogó vonat szinte ugyanúgy a postát jelentette, mint hajdan a postakocsi.

Innen, a Nyugati postától indult a mozgóposta is, a kézbesítési eljárások egyik legkülönlegesebb formája. A küldeményeket a mozgó vonaton kezdték feldolgozni, szétválogatni, miközben a megállóhelyeken új zsákok is érkeztek. Rohammunka volt, hiszen egy-egy település küldeményeivel addig kellett végezni, mielőtt befutott volna a vonat. Ha túl kicsi volt az állomás, a szerelvény csak lassított, és a kiválogatott, újrazsákolt leveleket egyszerűen kidobták a peronra.

 Az épületet 2013-ban felújították. 

nyugatiposta2.jpg

nyugatiposta4.jpg

Fotók: Kovács Olivér; Postamúzeum

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr678429108
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása