Eltűnt a Barbie baba a postákról!

2014. január 10. szerkik

Általában nem sok jót sejt az ember, ha a polcok kongnak az ürességtől, de ha mindezt a postán tapasztalja, megnyugszik, és végtelen öröm tölti el, hogy a suszter végül mégis a kaptafánál maradt…

Tudjuk, hogy az internet terjedésével egyre kevesebbet levelezünk és a világon minden posta megpróbálja a bevételkiesést valahogyan pótolni. Nyilván ez lehet az oka annak, hogy az elmúlt években a posták kezdtek úgy kinézni, mint a sarki kispiszkos vegyesbolt. Hogy mennyire jött be a biznisz, nem tudom. Egy biztos, az elmúlt napokban több postán is azt tapasztaltam, eltűntek a polcokról a Barbie babák, tusfürdők, mosószerek… és végre olyan termékeket árulnak, amire egy postán szükség lehet, például: boríték, toll, levélpapír, képeslap, postaláda…

barbie.jpg

Ez különösen azért praktikus, mert míg ugyan hirtelen felindulásból lehetett például kirakót kapni, vagy valamilyen váratlan ajándékbeszerzést is el lehetett intézni, ha azonban például bélelt borítékot szerettem volna, illetve abban feladni valamit, akkor vagy egyáltalán, vagy a megfelelő méretben nem volt. Külön el kellett gyalogolnom a papírboltba, majd vissza a postára. Ez most, úgy tűnik, változik. 

Persze, a háttérben nemcsak a józan értékítélet állhat, hanem a pénztárgép is. A postákon olvasható tájékoztatóból ugyanis kiderül, hogy azokat a termékeket, amelyek árusításához NAV adatkapcsolatos gép kell, csak a kijelölt ablakoknál lehet megvenni. Ahol pedig még nincs ilyen, ott átmenetileg nincs ilyen termék (és nagyon remélem, hogy később sem kúsznak vissza a Barbie babák a polcokra). Nyilván, amíg megszokják az új rendet az ügyfelek, addig előfordulhat néhol fennakadás, de a helyzet, tapasztalatom szerint nem necces.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr55750208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása