Alkalmi bélyeg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek

2016. május 21. postas_nick

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti az Ökumenikus Segélyszervezet alapításának 25. évfordulóját.

 mos_3.jpg

A filatéliai különlegesség május 17-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. A bélyegképen a Segélyszervezet logója látható, melyet dombornyomás tesz különlegessé. Az újdonság Kara György grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült. Névértéke 145 Ft.

Az ünnepi alkalmi bélyeg kibocsátásakor Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója az Ökumenikus Segélyszervezet több évtizedes közösségépítő erejét méltatta. Megítélése szerint ennek köszönhető a karitatív szervezet 25 éves fennállása során elért sikere, eredményessége is, ami a jóra való törekvést és a jó szolgálatát erősíti minden emberben. Az elnök-vezérigazgató kifejtette, hogy a Magyar Posta évek óta örömmel működik együtt az Ökumenikus Segélyszervezettel és hálás, hogy részese lehet a segítő akcióknak. Azon túl, hogy segélyszervezet évente megrendezett iskolakezdési akciójának logisztikai partnerei, 1000 postahivatalban adománygyűjtő pontot hoztak létre ahol pénzadományt gyűjtenek, de feláras bélyegek értékesítéséből befolyt adománnyal is támogatták többek között az egyik hazai árvízi segélyprogramot. Szarka Zsolt elmondta, hogy az egyszerű és letisztult tipográfiájú bélyeg az Ökumenikus Segélyszervezet hasonló szellemben munkálkodó 25 évét közvetíti, ő pedig a negyedévszázados jubileum alkalmából azt kívánja, hogy minél több válhasson valóra a jövőben is a kibocsátás jubileumi borítékján olvasható jelmondatból: „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!”

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kiemelte: az idén 25 éves Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. 1991-ben a hazai történelmi protestáns és ortodox egyházak alapították, hogy az „egyházak kinyújtott karjaként” professzionális segítséget nyújthasson a rászorulóknak. Az alapítók összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a bajbajutottakat és nélkülözőket. Erre az összefogás erejével segítő közösségre utalnak az alapítás 25. évfordulója alkalmából kiadott jubileumi bélyegen is látható logóban a koncentrikus kör részletek, melyek egyúttal egy kinyújtott kezet és angyalt is formálnak.

 Az Ökumenikus Segélyszervezetről

Az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nemzetközi közösség részeként. Az Ökumenikus Segélyszervezet a mintegy 140 egyházi hátterű karitatív szervezetet összefogó, genfi székhelyű szövetség, az ACT Alliance egyetlen magyar tagjaként az elmúlt két és fél évtizedben közel 40 országban hajtott végre segélyprogramokat. Magyarországon a Segélyszervezet országos intézményhálózatának és családok ezreit elérő segélyprogramjainak kiemelt célkitűzése, hogy ne csak gyorssegélyt, de kitörési pontokat is kínáljon a szegénységből mindazok számára, akik maguk is készek tenni a felzárkózásért. www.segelyszervezet.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr58736434
Nincsenek hozzászólások.