Egy jó postaláda ismérvei

2015. július 22. postas_nick

A leghétköznapibb tárgyakat is lehet teljesen testre szabni, sőt, művészi igényességgel átalakítani. Miért lenne ez más a postaládák esetében? Korábban mutattunk már néhány különleges levélszekrényt és extrém postaládát is, amelyek azért jócskán eltérnek a megszokottól, s legtöbbször kevésbé a praktikusság, mint a külcsín határozza meg őket.

Pedig érdemes néhány apróságra odafigyelni, hogy a nekünk érkező küldemények biztosan megérkezzenek: akinek nincs postaládája, jobb, ha szert tesz egyre, különben lemarad a levél- vagy képeslapfogadás öröméről! Ha már van, akkor pedig érdemes olyan helyre tenni, ahol a tulajdonos és a postás is könnyen hozzáfér. A bedobó nyílás mérete sem mellékes, hiszen ha nem fér bele egy küldemény: tovább kell várnunk arra, hogy kézhez kaphassuk, s el kell érte fáradnunk az illetékes postára is. A biztonság érdekében nem árt, ha zárható a láda, s jól látható helyen, olvashatóan áll rajta a nevünk.

1ds_6078_okw.jpg

A levélszekrényeket persze a fenti javaslatok megfontolása mellett nyugodtan lehet megszemélyesíteni, sőt, a legkisebbeknek is jó szórakozás, ha kipróbálhatják a postás mesterséget, együtt minden kellék vagy eszköz kreatívan és könnyen elkészíthető, például egy postaláda is.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr807640914
Nincsenek hozzászólások.