Bélyegétlap 2015-re

2015. január 30. postar

Nagyon változatos bélyegmegjelenéseket hoz majd 2015. Sok jelentős évforduló, az elmúlt évszázadok nagy alakjait láthatjuk majd viszont az idei bélyegeken. Elöljáróban álljon itt egy rövid ízelítő, szubjektív válogatás.

belyegek2015.jpg

Hogy rögtön a legfrissebb aktualitással kezdjük, a Budapesten megrendezett Postagalamb Olimpia tiszteletére adta ki a Magyar Posta az év első bélyegívét. A bélyegen egy korábbi olimpiai bajnok postagalamb, aki aligha hazudtolta meg a nevét, Jr Villám látható, a háttérben a Szabadság-szoborral. A sorozat további darabjain is neves szárnyasok láthatók, Budapest nevezetességeivel: First Lady és a Hősök tere valamint Mr. Villám és a Halászbástya. A bélyegeket Székely Kálmán grafikusművész tervei alapján készítették. Ilyen olimpiára Magyarországon utoljára 1975-ben került sor.

Nem kell sokat várni a következő bélyeg megjelenésére sem, amely a kínai újévet, a kecske évét köszönti, valamint vele egy időben lát napvilágot a Katasztrófakockázat-csökkentési Konferencia apropóján is egy bélyeg.
Aztán jön a Bánk bán 200. születésnapja, 100 éve született Edit Piaf és Frank Sinatra. 100 éve fogalmazta meg Einstein a relativitáselméletet és 150 éve avatták fel a Magyar Tudományos Akadémia épületét. De nem maradnak bélyeg nélkül a gyerekek sem, hiszen jön Ludas Matyi és a régi játékok is a 2015-ös Európa-bélyegen. Folytatódik az Országház és a magyar szenteket, boldogokat bemutató bélyegsorozat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr527102105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.