Kiállítják a világ legértékesebb bélyegét

2014. november 19. postar

Már számos posztban követtük a Brit Guyana-i 1 centes magenta bélyeg történetét, a legújabb rekordokat, amelyeket megdöntött. Ebből a bíbor egycentesből mindössze egyetlen egy van a világon, így egészen kivételes státusza van a bélyegek iránt érdeklődők köreiben.

magenta.jpg

A legújabb hír vele kapcsolatban, hogy miután júniusban a Sotheby’s-nél elárverezték, 2015 áprilisától a washingtoni Nemzeti Postamúzeumban állítják ki. Nem kevesebb, mint három évig lesz látható, ami megint csak egy különlegesség a bélyeggel kapcsolatban, hiszen még sosem volt ennyi ideig megtekinthető a nagyközönség számára.

A postamúzeum a bélyeg névtelenséget kérő, új tulajdonosától kölcsönzi a ritkaságot. A titokzatos illető a nyár eleji árverésen 3,7 milliárd forintnak megfelelő összegért jutott hozzá a bélyeghez, ami abszolút rekordnak számít. Négyszer annyi, mint amit valaha korábban egyetlen postabélyegért fizettek. A Sotheby’s szerint a világ legértékesebb tárgyának tekinthetjük, ha figyelembe vesszük a méretét és súlyát.

Története dióhéjban annyi, hogy 1856-ban a Brit Guyana-i postamester egy folyóiratnyomdát kért fel, hogy nyomtassák ki a bélyeget, mert késett a bélyegszállítmány Nagy-Britanniából. 1873-ban egy diák találta meg családi iratai között. Több tulajdonos kezén is átment, míg John Dupont milliárdos vette meg, akit azonban egy 1996-os gyilkosság miatt elítéltek, és 2010-ben börtönben halt meg. A vagyon kezelői idén nyáron váltak meg a ritkaságtól.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr516910839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása