Új rekordon kelt el a világritkaság

2014. június 23. postar

A Brit Guyana-i bíborvörös egycentesről nemrég írtunk, amikor igen kalandos története újabb fordulóját várta a Sotheby’s aukciós házban, hogy új gazdára találjon. Ez azóta megtörtént. A világ leghíresebb és legdrágább bélyege megint, negyedszerre is, rekordot döntött, ugyanis 9,5 millió dollárért, azaz 2,1 milliárd forintért kelt el.

aukció.jpg

Bár nem sikerült felkapaszkodnia az árverés előtt becsült asztronómiai magasságokba, ugyanis eredetileg 10 és 20 millió dollár között várták a leütését. A telefonon licitáló vevő kilétét nem hozták nyilvánosságra. Az 1 centes magentát Brit Guyanán nyomták, a postamester utasítására, mert 1856-ban nem érkezett meg a gyarmati területre az anyaországból a bélyegszállítmány. Kevés készült belőle, egyszerű kivitelben, és mindössze egy maradt fenn, ezért olyan értékes. Valószínűleg egy újság bérmentesítésére használták, és a csomagolás szerencsésen nem a kukában végezte. Volt már diák, gróf és egy gyilkosságért elítélt rab tulajdonában is. 

A kikiáltási ár 4,5 millió dollár volt, onnan tudott felkapaszkodni az ár, több mint a duplájára, és bár nem érte el a becsült árszintet, így is bőven meghaladta az eddig egy bélyegért fizetett legnagyobb összeget. Legutóbb 1996-ban egy svéd bélyegért 2,2 millió dollárt (mai értéken 3,3 millió) fizettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr306404963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.