Ezekért a postás filmekért rajongtunk

2014. május 06. postar

Ha beírom a Google-be, hogy postás, véletlenül sem egy valós, táskát cipelő vagy éppen kerekező levélhordót hoz ki, hanem Postás Patet, a rajzfilmfigurát. A brit mesefigura kétségtelenül telitalálat. A postások nem egyszer ragadták meg az alkotó fantáziát.

Postás Pat.jpg

Maradjunk még egy kicsit Postás Patnél vagyis Postman Patnél, nem kételkedem, hogyha a gyerekeknek olyan 3-5 éves korban kellene állást választaniuk, akkor igen sok lenne a jelentkező a cégnél. Angliában nagyon sok gyerek van felszerelkezve a sorozat alapján gyártott autókkal, plüss figurákkal, nem utolsó sorban Jess-szel, Pat elválaszthatatlan macskájával, aki levél és csomaghordó körútjain is a postással tart. Postás Pat mindenkit ismer, mindenkivel jóban van, segít ahol tud és kalandokba keveredik. Persze ma már a magyar gyerekek is kívülől fújják a rajzfilm főcímdalát.

Saját meghatározó gyerekkori élményem a Disney-mesedélután keretében az Ausztrál Expessz volt, ami ugyan nem csak küldemények, hanem inkább személyek szállításáról szólt, de a postakocsinak a korábbi századokban még sok egyéb feladata volt a postai küldemények szállításán kívül is. Mondjuk a jelen sorozat esetében a postakocsi tartotta a kapcsolatot az ausztrál vadon és a civilizáció között.

A postás mindig kétszer csenget című film pedig legenda Jack Nicholsonnal és Jessica Lange-gel. A film James Mallahan Cain kisregénye alapján készült, amely 1934-ben született, ugyanakkor nem ez az egyetlen filmváltozata, de kétségkívül ez a legismertebb. Ugyanakkor a legnagyobb talány maga a cím, hiszen a regényben egyáltalán nem szerepel postás.

kétszer csenget.jpg

Ugyanakkor történt egy hasonló esemény a valóságban, ami a regény megírására inspirálhatta Caint, ugyanis egy szerelmi háromszög következtében bekövetkezett gyilkosságban valóban szerepelt érintőlegesen a postás személye. Ugyanis Ruth Snyder megváltoztatta a férje biztosítási kötvényét, mielőtt szeretőjével meggyilkolta, és a postást arra kérte, hogy kétszer csengessen, amikor az új papírokat hozza, hogy nehogy a férje nyisson ajtót. Még egy csavar a történetben, hogy Cain ezt a történetet egy másik regényében dolgozza fel, ahol másként magyarázza a címadás okát.

„Cain vallomása szerint a cím egy beszélgetés során fogant meg benne: Vincent Lawrence forgatókönyvíró elmesélte, hogy mennyire izgult egy alkalommal, amikor egy beküldött forgatókönyvére várt visszajelzést a stúdiótól, és a csengetésről tudta, ha megérkezett a postás a várva várt hírrel, mivel a postás mindig kétszer csengetett.” 

A jövő hírnöke című filmben Kevin Costner egy igen sötét utópiában válik a véletlenek összejátszásaként „postássá”, a remény hírnökévé. Az eredetileg The Postman címen futó film David Brin tudományos-fantasztikus műve alapján készült. A posztapokaliptikus. 3. világháboú utáni, Amerikában a főhős véletlenül talál egy kilőtt postaautóra, majd a postás ruháját magáröltve elkezdi kiszállítani a leveleket, ami újra kapcsolatot teremt az elszigetelt emberek között. Az ötlet jó, a sztori lehetne ütős, a megvalósítás mégsem egyértelmű. Nem sorolhatjuk Kevin Costner legsikerültebb filmjei közé, sem színészi, sem rendezői szempontból.

A 2010-es A postamester című tévéfilmben a szélhámos főszereplőnek egy kisváros postahivatalát kell felvirágoztatnia. Ráadásul az angol filmet komáromi és fóti helyszíneken forgatták, magyar díszletes és maszkmester csapattal. Így humorán kívül ezért is közel állhat a szívünkhöz. A romantikus-fantasy film a képzeletbeli Korongvilágban játszódik, egyben a viktoriánus Anglia paródiája. A főgonoszt a Poirot felügyelőként ismertté vált David Suchet játssza.

Így a végére pedig jöjjön egy angol rövidfilm, mindössze 10 perc, a címe: Postai kézbesítés. A film főhősének beszorul a keze egy postaládába, amikor bedob egy levelet. Az arra járó gyerekek, hajléktalanok, bőrfejűek, újságírók, kutyák zaklatják, egészen addig míg szorult helyzetében rajzolni nem kezd, amikor is óriási sikert arat képeivel. De még mindig be van szorulva.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr326120135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.