Cukiság és 100

2014. március 06. postar

Úgy tűnik, a tavalyi állatszaporulat idén is folytatódik a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Már ebben az évben született vörös vadbivaly és csupasz turkáló kölyök is. Most a Posta bélyegkisívet bocsájt ki az állatkert tizenkét új, kis lakójáról. A sorozat méltán lehet népszerű majd a fiatalabb korosztály körében, bár alighanem a felnőttek sem tudnak ellenállni a kedves állatkölyköknek.

állatkölykök.jpg

A bélyegeken szerepel majd Sempala, a zsiráf, Sid, a kétujjú lajhár, Jakab, a sörényes juh, Moira, az orángután, Bangita, az indiai antilop, Maszat, a prérikutya, Mazsola, a földi kuszkusz, Rozi, a szurikáta, Gizmó, a gyűrűsfarkú maki, Skipper, a pápaszemes pingvin, Kiran, a perzsa oroszlán és Willo, a csupaszorrú vombat.

Aki egy kicsit közelebbről is megszemléli majd a bélyegeket, az tanulhat is belőlük, ugyanis apró feliratban látható az illető állat eredeti élőhelye és a faj is, amihez tartozik. A 2013-as esztendő kisállatokban gazdag évnek számít az Állatkert történetében, ugyanis az év során 50 különböző állatfajnál volt szaporulat, a világra jött utódok száma pedig összesen 248 egyed, de ebben persze nincsenek benne a rovarok, bogarak, gerinctelenek, halak stb.

A kedves állatbébik után két nagyformátumú egyéniséget, ráadásul két igazán tehetséges nőt, is megörökítenek bélyegen. 100 éves lenne Tolnay Klári és Fischer Annie.

fischerannie.jpg

A zongoraművész egy 1959-es koncerten látható a bélyegképen. 1959. január 29-i koncert egy pillanatát örökítik meg: a zongoránál Fischer Annie, mellette William Steinberg, a London Philharmonic Orchestra karnagya látható.

Fischer Annie csodagyerek volt, már nyolcéves korában nagyközönség előtt zongorázott, első külföldi hangversenyét pedig 12 évesen adta. A budapesti Zeneakadémián Székely Arnold és Dohnányi Ernő tanítványa lett. Karrierjét az első budapesti Liszt zongoraverseny fődíjának elnyerése indította el 1933-ban. A következő években már Európa legnagyobb városaiban és leghíresebb koncerttermeiben játszott.

tolnayklári.jpg

Ki ne emlékezne Tolnay Klári híres filmszerepeire (Déryné, Rokonok, Pacsirta, Jó estét nyár, jó estét szerelem csak néhány kiragadott példa a nagyjából száz filmet kitevő listából). A bélyegen a fiatal színésznő látható, akinek első kiugrása a Meseautó című filmben volt. A Vígszínházban, a Művész színházban, majd évtizedekig a Madách Színházban játszott. Idősebb korában sem szorult háttérbe, 1990-től 1998-ban bekövetkezett haláláig volt olyan év, hogy öt főszerepet is játszott. A Halhatatlanok társulatának örökös tagja.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr665844653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.