Bélyegbe öntötték a máltai lovagokat

2014. február 07. postar

Huszonöt éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A máltaiak, ahogy az ember emlegeti őket, ha a nevük szóba kerül. Már negyed százada segítenek Magyarországon, méghozzá közvetlenül azokon, akik erre rászorulnak. Ételt, ruhát osztanak, szemüveget csináltatnak a hajléktalanoknak, vagy kerekesszéket javítanak. A Magyar Posta a Máltai Lovagrend jelképének „bélyegbeöntésével" ünnepli az évfordulót.

Maltai_bélyeg.jpg

A szeretetszolgálat tevékenysége önkéntesek és most már mintegy 200 intézmény munkájára épül. Egy szervezet persze nem tudja felszámolni a szegénységet, de az egyes ember, illetve egy-egy csoport vagy közösség életminőségért sokat tehet.

A szolgálat egyébként nem csak segít, hanem ami talán a társadalom egészére még nagyobb hatással lehet, a segítségre képez is. Akár életmentésre, akár például otthoni ápolásra a neten keresztül. Ha máskor nem, minden évben karácsony környékén találkozhatunk élelmiszerüzletekben a szolgálat „Adni öröm" akciójával, amikor élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak. Egyszer néhány órát volt szerencsém eltölteni egy ilyen gyűjtőponton az önkéntesekkel és az adakozókkal, ami igen tanulságos élmény volt.

Maltai_FDC_1.jpg

A bélyegen a máltai kereszt és a szervezet 900 éves jelmondata látható: „Tuitio fidei et obsequium pauperum – A hit védelme és a szegények szolgálata". A bélyegből félmilliót nyomtak egyelőre, február 4-étől kapható a postákon.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr155801937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.