Csak egy kicsit emelkednek

2014. január 08. postar

Na, mik? Az árak.

A 19. században és a 20. században a kézbesítők még személyesen ismerték a körzetükben élőket és év elején kézírással dedikált Újévi könyvecskével kedveskedtek az ügyfeleknek, cserébe apró ajándékokat, süteményt, gyümölcsöt kaptak. A Postamúzeum több száz darabot őriz ezekből az 1860-as és 1940-es évek közötti időből származó, néhány oldalas kisnyomtatványokból, melynek igazi lényege a postai díjszabás – ennek házhoz juttatása volt a könyvecskék igazi rendeltetése.

összetett2.jpg

Ma már persze nem a postakönyvből, hanem az internetről tudjuk meg az árakat. Minden áremelkedésről szóló hír általában rosszul érinti az embert. Némi öröm az ürömben, hogy idén a mértéke nem lesz túlságosan magas, mert a Postatörvény szerint az egyetemes szolgáltatások árainak az átlagos emelkedése nem haladhatja meg az infláció mértékét. Az infláció pedig tavaly 2,6 százalékos volt.

Nézőpont kérdése, hogy 5 forint sok vagy kevés, éppenséggel ennél kisebb értékű pénzérme nem létezik Magyarországon – ha innen nézzük, akkor az, hogy a levélárak ennyivel emelkedtek január elsejétől, elviselhető. Másfelől persze a drágulás az drágulás, aminek ember nem örült még. (Akit a konkrét számok érdekelnek, a poszt alján megtalálja.)

Lehet, hogy a postán sorban állva ez elsőre nem tűnik vigasztalónak, de Európa más országaiban sem múlik el az évkezdet áremelés nélkül. Belgiumban például 2,3 százalékkal emelkednek az árak, amik így továbbra is az európai átlag körül mozognak.

A franciáknál már kissé rosszabb a helyzet, ott 3-5 százalék között mozog a küldemények árának emelkedése. Egy francia háztartás évente körülbelül 50 levelet ad fel és erre nagyjából 30 eurót (nagyságrendileg 10 ezer forintot) költ.

Elég különös a helyzet Dániában, ahol a digitális korszak drágítja az átlagosnál jobban a postai tarifákat. Az elsőbbségi kategóriában több mint 12 százalékkal emelkednek az árak, a közönséges levélért pedig majdnem 9 százalékkal többet kell fizetni. A dánok egyébként az elmúlt két évben nem emelték az áraikat, mivel azonban a kormányszervek, a hatóságok és a vállalatok is digitálisan kommunikálnak egymással a hagyományos levelezés helyett, drasztikusan csökkent a forgalom és ezzel együtt a bevétel is.

A királyságban 2000 óta 60 százalékkal esett vissza a levélforgalom, a trend pedig várhatóan folytatódni fog.

Drasztikusan emeli árait a finn posta is, a nem elsőbbségi levélért januártól 20 százalékkal többet kell fizetni, de a többi termék ára is átlagosan 10 százalékkal emelkedik.

Visszatérve Magyarországra, íme, a poszt elején beígért adatok: a nem tömeges feladású, közönséges levél alapára 30 grammig 110 forintról 115 forintra, 50 grammig 145-ről 150 forintra, a hivatalos irat ára 325-ről 330 forintra módosul.

Az elsőbbségi levél 140 helyett 145 forintba, az ajánlott többletszolgáltatás 250 helyett 265 forintba kerül. A levelezőlap és a képes levelezőlap ára 85 forintról 90 forintra változik. A tértivevény különszolgáltatás ára 165 forint helyett 180 forint lesz.

(A képek forrása a Postamúzeum.)

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr425745063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.