A pittyegős kvarcórától a pénzügyekig

2014. január 02. postar

Gyerekként a Posta mindig egy kicsit misztikus helynek tűnt (ami persze simán lehet, hogy csak az én furcsaságom), de szerettem odajárni, mert oda érkeztek a csomagok a külföldi rokonoktól, ami – lévén a nyolcvanas évek – akkor még igen komoly dolognak számított. Elképesztő menőség volt egy pittyegős kvarcóra, illetve bármi, ami nyugatról érkezett.

takarék.jpg

Nyilván eszembe sem jutott, hogy a Postán (szigorúan nagybetűvel, mert ugye csak egy központi fiók volt belőle a vidéki kisvárosban, ahol éltem, a kisebb kirendeltségek meg inkább csak apró helyiségek voltak, csomagért pedig nem oda kellett menni...) a levél – távirat – csomag - pénzbefizetés ügyintézésén kívül mást is lehetne csinálni. (Még lehetett telefonálni is, de ez a mai, mobiltelefonos világban olyan szinten hihetetlen és elképzelhetetlen, hogy most nem is vesztegetném rá a szót.)

Aztán amikor elkezdtünk ezen a blogon gondolkodni, kicsit utánanézni a Magyar Posta történetének, gyorsan kiderült, hogy a dolog ennél jóval összetettebb, és az intézmény története bővelkedik a fordulatokban.

Vegyük például szigorúan csak a történet pénzügyi részét: a Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1886 elején kezdte meg tevékenységét, nem túl szerencsés csillagzat alatt, ugyanis első vezetője, Lassnig Károly királyi tanácsos azelőtt elhunyt, hogy rendesen munkába állhatott volna. Utódja Kislődi Hollán Sándor lett, aki 21 évig állt a pénztár élén. A kamat még nála is tovább bírta. A betétösszegek az 1880-as évek végétől 1 Ft-tól kezdve 1000 Ft-ig 3 százalékkal kamatoztak. A 3 százalékos kamat 38 éven át változatlan volt!

takarékjegy_1.jpg

A Postatakarékpénztár 1886-ban elsősorban takarékként működött és értékpapírokat is árult. Majd jöttek a csekkek (mármint nem a befizetendők, mert azok jöttek már előtte is, hanem a vásárolhatók, de erről majd máskor), aztán az I. világháború, ami alaposan felkavarta a dolgokat.

Egyrészt a világégés után annyira rossz volt a gazdasági helyzet, hogy a mostani világválság ahhoz képest tavaszi ugrándozás a virágos réten, így aztán a kormány az 1920-as évek közepén beolvasztotta a királyi zálogházakat is a postatakarékpénztárakba.

Egy évvel később a felügyeletet átvette a pénzügyminiszter (addig valamiért a romantikus nevű magyar királyi kereskedelemügyi miniszter volt a főnök), és gyorsan ki is nevezett egy bizottságot (ez sem újdonság tehát Magyarországon...), amelynek tagjai javasoltak, felügyeltek és ellenőriztek, miként az egy bizottságtól el is várható.

A két világháború közötti időszakban a Posta pénzügyi szerepe is egyre fontosabb lett (naná, mindenhol volt belőle, ráadásul postásnak lenni akkoriban komoly karriernek számított, lévén nyugdíjas állás, szóval volt riszpekt, és megbecsülés), amit aztán a II. világháború utáni évek kissé átalakítottak, de – mint az a poszt elején meséltekből is kiderül – szerepe megkerülhetetlen volt.

A digitális korszak beköszöntével a személyes levelezésnek lassan leáldozóban (bár ha jól belegondolok, soha annyi levelet még nem kaptam, mint mostanság, igaz, ezek nagy része eléggé el nem ítélhető módon inkább befizetendő számlákat tartalmaz), és ezt a Postánál is felismerték.

Így aztán visszatértek a befektetési szerephez, rekordidő, öt hónap alatt létrehozták a rendszert, ami év végére már csaknem 350 postán lesz elérhető.

A befektetéstől elég könnyen lábrázást kapok, nem is beszélve arról, ha valaki még azt is hozzáteszi, hogy pénzpiaci alap. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az ember jó, ha kezd valamit a pénzével, és hacsak nem akar állandóan foglalkozni annak sorsával, nem árt olyanra bízni, aki ért is hozzá.

Most elmondanám, mi az, amit nagyon nem bírok a pénzügyekben: ha túl kockázatos (mert nem érek rá annyit foglalkozni vele, amennyitől már nem lesz az); ha megmondják, mikor vehetem fel a pénzem, és ha korábban van szükségem rá, akkor jön a bünti; ha állandóan el kell kutyagolnom valahova, hogy hozzáférjek a pénzemhez; és végül és legfőképp: ha azon kell állandóan rettegnem, hogy vajon tényleg ért-e hozzá az, akire rábíztam.

A Magyar Posta pénzpiaci alapja elsősorban forintbetétekből és rövid lejáratú állampapírokból áll (azaz kiszámítható), a futamidő határozatlan, a kijelölt postákon (van belőle ugye majdnem 350) hozzá lehet férni és nem kell állandóan utánajárni a befektetési lehetőségeknek. Ha minden igaz, akkor a jövőben lesz nyugdíj-előtakarékossági és tartós befektetési számla is.

Speciel pittyegős kvarcórám már nincs (őszintén szólva órát is már csak dísznek vagy ékszernek hord az ember), és nyugati csomagok is már csak akkor jönnek, ha rendelek magamnak valamit egy külföldi webáruházból, de befektetni azt a kis pénzt éppenséggel nem árt.

(A képek forrása a Postamúzeum.)

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr725706761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.