A csomagforgalom ötven éve

2013. december 30. postar

Amikor az ember felad vagy megkap egy csomagot a postán keresztül, akkor nem is gondol bele, hogy hány millió pakk megy keresztül a rendszeren évente. Milyen logisztika és hány ember munkája van abban, hogy a csomagok a világ vagy akár az ország egyik pontjáról a másikra eljussanak. A tendenciák pedig különösen érdekesek.

csomag4.jpg

Az első postakocsikat már az 1700-as évek közepén forgalomba állították, de ez már nagyon régen volt. Úgyhogy nézzük mi is volt a helyzet az utóbbi ötven évben. 1971-ben 12 és fél milliós volt a csomagforgalom, aztán ez a 90-es évek elejéig szépen lassan, de folyamatosan csökkent, egészen évi 7.1 millió csomagig, 1990-ben.

Aztán a 90-es évek közepén újra meglendültek dolgok, sőt 1994-ben még túl is szárnyalta a hetvenes évek adatait, ugyanis 14.8 millió csomagot adtak fel az emberek. Ezt követően újra csökkenésről beszélhetünk, 2004-re mélypontra, egészen 7 millió csomagig jutott, ami ugye a fele a 10 évvel azelőttinek. Ez valószínűleg az egyre több, a piacon ebben az időszakban megjelent, csomagszállító és futárcégnek, konkurenciának volt köszönhető.

DIA2.jpg

DIA3.jpg

Azóta azonban újra lassan, de nagyjából folyamatosan növekedésnek indult ez a szektor a Postán belül. Az idei várakozások szerint megint lesz egy kis emelkedés a tavalyi 10.5 millióhoz képest. A becslések szerint 11.7 millió körüli lesz az adat, amihez nagyban hozzájárul a karácsonyi csúcsidőszak, amiről már korábban szóltunk.

csomaghoz.jpg

Ehhez a növekedéshez alighanem az is hozzájárul, hogy egyre népszerűbb opció az internetes rendelés, ami szintén csomagok mozgatásával jár. Így az ezen a téren mutatkozó fellendülés a csomagküldésnek is újra lendületet adhat.

(A képek forrása a Magyar Posta és a Postamúzeum.)

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr645706743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.