Igazi ritkaság kalapács alatt

2015. november 27. postar

Korábban sokszor emlegettük az legelső, 1840-ben az Egyesült Királyságban napvilágot látott Penny Black bélyeget. Most az ad neki új aktualitást, hogy a „hivatalos” változatának – a VR Penny Blacknek – egy ritka példánya jövő héten kerül kalapács alá egy New York-i aukción. A szakértők pedig sokat várnak: több mint 50 000 dollárt a bélyegritkaságért. 

penny_black_vr.jpg

De lássuk, miért is különleges ez a bélyeg! Ahogy említettük, a Penny Black az első bélyeg volt, amit bérmentesítésre használtak, így nem igazán kell magyarázni a jelentőségét. A VR Penny Black megszólalásig hasonlít névadó eredetijére – ezért a filatélia hívei nyilván felhördülnek –, attól az apró különbségtől eltekintve, hogy a bélyeg sarkaiban a máltai kereszt helyett egy V és R kapott helyet. Eredetileg hivatalos, a kormányzati adminisztrációba szánt levelezéshez adták ki, a széles közönségnek, lakossági célra szánt Penny Black mellé. Azonban a kezdeményezésnek nem lett hosszú élete, egy másik postai fiaskó miatt, amelyet Mulready levelezőlapnak hívnak. Az előre bérmentesített levelezőlap lett volna a bélyeg alternatívája, amit a lakosság azonban határozottan elutasított, kifigurázott. A lapokat gyorsan visszavonták, de hogy ne kelljen bezúzni az összeset és az államkincstárnak ne legyen akkora a vesztesége, az államapparátusban kellett felhasználni a művészien kivitelezett Mulready-ket.

mulready.jpg

Így a VR Penny Blackre várt megsemmisítés, ami meg is történt, 21 bélyegív kivételével. Ezen bélyegek közül kerül most egy aukcióra, amelyet ráadásul nem használtak, így nagyon szép állapotban maradt meg. Akár 15,5 millió forintnak megfelelő dollárért kelhet el.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr618120762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása