Ez a világ legöregebb üzenete

2015. szeptember 03. postar

Legalábbis, amelyikről egyelőre tudunk. A most partra mosott palackpostát 108 évvel ezelőtt dobták a tengerbe. A megtaláló pedig, a véletlenek egybeesésének köszönhetően egy nyugdíjas brit postáshölgy.

palackposta_friss.jpg

Valamikor 1904 és 1906 között dobták az Északi-tengerbe az üveget, amely most Németországban, Amrumnál ért partot, adta hírül a BBC. A benne található üzenet nem volt éppen túlzottan terjengős vagy romantikus. (Mint amilyenekről korábbi posztjainkban írtunk ITT és ITT). Egy képeslapon az Egyesült Királyság tengerbiológiai kutatóinak szervezetét jelölték meg címzettként, és egy schillinget ígértek a becsületes megtalálónak, aki visszaküldi a palackot a feladónak. 

A plymouthi központú szervezet közölte, hogy a megtalált üveg egy abból az ezerből, amelyeket kutatási céllal dobtak a tengerbe, mert az áramlatokat szerették volna tanulmányozni. 

A kutatók megtartották a képeslapon tett ígéretüket. Küldtek egy öreg angol schillinget Marianne Winklernek, aki még tavasszal, németországi pihenése során lelt az üvegre, 500 kilométer távolságra Nagy-Britanniától. 

Hogy rekorder lesz-e a palackposta, az még kérdéses, az érintettek még várják a döntést, a korábbi csúcstartó 99 éves volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr47758240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása