Mit szólna egy levélhez 138 év után?

2015. július 29. postar

Amikor panaszkodunk, hogy egy küldemény nem érkezett meg néhány napon belül, egészen biztos, hogy nem évszázados késésre gondolunk, ha csak nem akarunk túlozni. Pedig bizony megesik ilyen is a világtörténelemben, ha nem is gyakran. Franciaországban egy 80 éves asszony kapott nemrég egy 138 éve feladott levelet, amelyet a dédnagypapájának címeztek.

138ev.jpg

1877. január 27-én adták először postára a levelet Franciaország északi részén, írja a Mirror című brit lap. Egy mindössze közel 10 kilométerre lévő településről adták fel. De azért nem kavargott több mint 100 évig a postán.

A levél tartalma ma is jól olvasható: egy fonalmegrendelésről és a kiszállítás különböző részleteiről esik szó benne. A dédnagypapa azonban sosem kapta meg a levelet. Az unokának is mintegy 1656 hónapba telt, és igen komoly meglepetést okozott.

A francia posta utánajárt az esetnek, s ahogy említettem korábban, nem a posta berkein belül keringett a levél ennyi ideig, hanem egy gyűjtőhöz juthatott kalandos úton, aki aztán frissiben újra postára adta.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr947659488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása