115 ezer postaláda fotója a cél

2015. március 03. postar

Egy brit nyugdíjas postás elhatározta, hogy amennyit csak tud lefényképez a szigetország levélgyűjtő ládáiból.

postas1.jpg

Ennek természetesen előfeltétele, hogy keresztül-kasul bejárja az országot, és felleljen minden postaládát.

A férfi 2007-ben vonult vissza a királyi postától, ekkor döntött az ambiciózus terv mellett, hogy dokumentálja az Egyesült Királyság és Írország postaládáit. Hobbiként indult, megszállottság lett belőle.

Mint még 2012-ben a Daily Mailnek elmondta, a legizgalmasabb dolog azokat a ládákat fotózni, amelyek vagy nagyon öregek vagy valami félreeső, eldugott helyen vannak, az emberek mégis használják őket.

postas2.jpg

Peter Willis különös szerencséjének tarja, hogy egy igazán öreg és különleges postaláda közelében élhet, ugyanis aránylag kevés készült VIII. Edward címerével, a király rövid uralkodása miatt.

Ő fotózta le azt a liverpooli postaládát is, amely egyedülálló a maga nemében, hiszen 150 éve áll aktív használatban, így a 2015-ös postaládanaptár előkelő helyére, a borítóra került. Hiszen a piros, álló levelesládák éppen annyira a brit utcakép részei, ahogy régebben a piros telefonfülkék vagy az emeletes buszok.

postas4.jpg

Már több mint 2500 postaládát lefényképezett. Akik tevékenységét kevéssé értékelik, elnevezték Nagy-Britannia legunalmasabb emberének, pedig mint mondja ez a tevékenysége egyáltalán nem unalmas, hiszen a ládák és a környezetük különbözőek, és fotózás közben a környék történetével és közösségeivel is ismerkedik.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr407235821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása