Kreatív karácsony

2014. december 21. postar

A karácsony kapcsán már írtunk az ünnepi bélyegkibocsájtásokról, de egyéb érdekes és kreatív kezdeményezések is napvilágot látnak a világ postáin.
Litvániában a gyerekek számára érthetőbbé, érdekesebbé szeretnék tenni a postai tevékenységeket. Ennek keretében a gyerekcsoportok bejárják a postahivatalokat, bepillanthatnak a bélyeggyártásba, mindezek mellett pedig olyan képeslapot kapnak a kirándulás emlékére, az ünnephez kapcsolódva, amelyeket maguk színezhetnek ki.

litvan.jpg

Guernsey-ben már idejekorán gondoltak az ünnepekre, méghozzá tavasszal. Akkor kezdetek iskolás gyerekekkel dolgozni az idei karácsonyi bélyegeken, ugyanis azt szerették volna megmutatni, hogy hogy látják a gyerekek a karácsonyt. Eközben a kis alkotóknak egy kicsit lehetőségük volt belekóstolni a tervezésbe különböző technológiák kipróbálásával, együtt kellett működniük és tartaniuk a határidőket, hogy elkészülhessenek az általuk elképzelt bélyegek. Az ő munkáikból született az Alderney karácsonyi bélyegsor.

guernsey.jpg

De maradjunk még a gyerekeknél, akiknek egyik kedvence, legalábbis az amerikai gyerekeké biztosan, Rudolf, a vörös orrú rénszarvas. A rajzfilmek és a róla szóló dal nyomán itthon is egyre népszerűbb a kicsik körében. Az 1964-es, eredeti rajzfilm alapján készített bélyeget az amerikai posta. A karácsonyi különkiadásból nemcsak a legkedveltebb és leghosszabban futó karácsonyi műsorszám lett, hanem komoly tradícióvá nőtte ki magát. A rajzfilm szereplőinek mindegyike külön bélyeget kapott, amelyek egy-egy kockát jelenítenek meg a vörös orrú rénszarvasról szóló meséből.

rudolf.jpg

A karácsonyi tradícióknak bizony fontos részét képezik a kulináris élvezetek is. Ki ne látná maga előtt a finom fogásoktól roskadozó asztalt. A svéd posta erre a motívumra erősített rá idei bélyegsorával. A svéd hagyományokban többek között megjelenik a különleges sáfrányos kelt tészta, a szegfűszeggel teletűzdelt narancs, mézeskalács házikó, karácsonyi alma és marcipán malac. Az ember szájában egészen biztosan összefut a nyál, ha ezeket a bélyegeket meglátja, és az orrában érzi a karácsonyra oly jellemző illatokat.

sved.jpg

(Képek forrása: Worldstampnews.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr976986149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása