Állati postások

2014. november 28. postar

Számunkra a legismertebb állatfajta, ami szóba jön a levélhordás kapcsán a galamb. Hiszen a postagalambok tartása, versenyeztetése ugyan ma már csak hobbi, de komoly hagyományokkal rendelkezik. Azonban a világon nem csak a galambot tartják számon ilyen tekintetben.

galamb.jpg

Amíg nem volt motorizált a postai csomag és levélszállítás, addig a történelem folyamán bizony gyakran az állatok hordták a terheket. Hogy rögtön az egyik legmeglepőbb példával kezdjük, Ausztráliában például tevéket használtak egészen 1929-ig a postai küldemények szállítására. Az állatoknak mintegy 520 km-t kellett megtenniük, ami 4 hétig tartott. Ezekben az esetekben attól nem kellett tartani, hogy túl gyorsan fordulna meg a szállítmány.

Kanadában és Alaszkában az aranyláz idején a téli hónapokban kutyaszánokat használtak a levelek szállítására. Szintén az 1900-as évek elején rénszarvasokat is befogtak erre a feladatra.

kutyaszán.jpg

Természetesen egyébként a történelem során az egyik leggyakrabban használt, legnagyobb teherbírású állat a ló volt. Kezdetben csak uralkodói, kormányzati privilégium volt a lovas futárok küldése a sürgős üzenetekkel, később a lovas kocsik már komolyabb súlyokat is elbírtak, így csomagokat is tudtak kézbesíteni. Először a Hamza-városok szövetsége épített ki rendszeres lovas szolgálatot 1274-ben. Aztán a Habsburg Birodalom idején Európa nyugati felét lefedte a szolgáltatás a 16 század közepétől. Észak-Amerikában póni expressz szállította a postát, így a két part között akár már 10 nap alatt átért a küldemény.

lovas posta.jpg

A galambokat már a perzsák is használták üzenetek kézbesítésére. A görögök az olimpiai győztesek nevét küldték szét galambokkal a városaik között. A galambokat gyakran katonai célokra használták, a madarak az erődítmények, aztán part és hadihajók között szállították az üzeneteket. Némely hírügynökségek, mint például a Reuters is „alkalmazott” galambokat. Újságok például jachtversenyekről szóló tudósításokhoz használták a madarakat, amelyeknek a hajókon is kialakítottak galambdúcokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr146939659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása