Embermentők – akik a cselekvést választották 2.

2014. április 23. postar

„Aki egy életet megment, az egész világot menti meg” – ezt a mondást már nagyon sokszor hallhattuk, de ritkán állunk meg és gondolkodunk el rajta, hogy valójában ehhez bizonyos történelmi helyzetekben milyen nagy bátorság kell. Előző posztunkban a Holokauszt idején embermentő szerepet felvállaló diplomatákról, tudósokról, művészekről írtunk. 

semmelweis.jpg

Most elszakadva a háborútól, szintén azokról írunk, akik valóban mertek tenni másokért, akkor is, ha ezzel esetleg saját életüket is veszélybe sodorták. Az embermentők közé olyan orvosok és tudósok is bekerülhetnek, akiknek köszönhetően ma védőoltások, gyógyszerek, olyan orvosi eljárások állnak az emberiség rendelkezésére, amelyek milliók életét menthetik meg. Itt rögtön eszünkbe juthat Semmelweis Ignác neve, akiről már az iskolában azt tanultuk, hogy az „anyák megmentője” volt. Róla is készült bélyeg.

schweitzer_1.jpg

Ahogyan Albert Schweitzerről is, a Nagy Fehér Varázslóról, aki Afrikában kórházat, a háború után Ausztriában, Németországban, Svájcban gyermekfalut épített az elárvult gyerekeknek. Felszólalt a nukleáris hadviselés ellen. 1952-ben Nobel-díjat kapott, magyar és több afrikai bélyeg is készült róla.

A még inkább kortárs Christiaan Barnard professzor is népszerű bélyegtéma. Ő végezte a világon az első szívátültetést, amit azóta már több mint 50 ezer emberen hajtottak végre.

wesselényi.jpg

barlangi mentők.jpg

Aztán ott vannak azok a „hétköznapi hősök”, akik természeti katasztrófák idején állnak oda segíteni, menteni. Itt gondolhatunk olyanokra is, mint báró Wesselényi Miklós, az árvízi hajós, aki az adott körülmények között a cselekvést választotta, de gondolhatunk mentőorvosokra, barlangi és hegyi mentőkre, tűzoltókra is, akiknek szakmájuk az életmentés.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr436050993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása