Levetették a legsikeresebb magyar páros képét

2014. február 14. postar

Az olyan jelentős eseményeket, mint az olimpiák, gyakran megörökítik bélyegeken. Oroszországban több sorozatot is szenteltek Szocsinak. De először tekintsünk vissza egy kicsit, hogy a magyar bélyegkiadásban hogyan jelentek meg a téli olimpiák.

sochi1.jpg

Magyarország a téli játékokon általában kevésbé érdekelt, és kevésbé éremesélyes, mint a nyári olimpiákon, ettől függetlenül sok sportszerető ember követi figyelemmel ezeket a versenyeket. Erről már korábban is írtunk itt a blogon

A Magyar Posta először 1960-ban bocsájtott ki bélyeget a Squav Walley-i játékok tiszteletére.

1960 Squaw.jpg

Ettől kezdve 2010-ig minden téli olimpiára jelent meg bélyegsorozat, bár a szám az idők folyamán csökkent. Míg az 1980-as években még 7-8 tagú sorok mutatkoztak be ilyenkor, addig 2002-ben már csak egy címlet jelent meg a téli játékok alkalmával.

A bélyegek témája leggyakrabban a résztvevő sportágak megjelenítése volt, ezek közül is a Magyarországon legnagyobb sikernek és ismertségnek örvendő sízés és korcsolyázás. 1980-ban szintén a korcsolya volt a bélyegek témája, amikor a magyar jégtáncospár Regőczy Krisztina és Sallai András ezüstérmet nyertek. Az olimpikonok azonban nem szerepeltek arccal a bélyegeken, mert nem volt szokás. Bár pont e páros majdnem saját bélyeget kapott, azonban az utolsó pillanatban ezeket átterveztették a grafikussal.

A 60 filléres címlet azonban valahogy mégis átcsúszott az ellenőrzésen valódi arcokkal, bár nem magyar sportolókéval, hanem a többszörös olimpiai bajnok páros Rodnyina és Zajcev vonásaival került forgalomba.

A megjelentetett bélyegek csökkenése miatt az ezredforduló környékén bekerült új sportágak már nem igazán mutatkoztak be bélyegen, ez alól az 1998-as hódeszkás bélyeg a kivétel.

1998 Nagano.jpg

Nem csak sportág, hanem bélyeg is szerepelt eredményesen téli olimpián. Ugyanis az 1994-es lillehammeri olimpiára tervezett bélyeg Svindt Ferenc munkája, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Prix Olimpia pályázatának II. helyezettje lett.

1994 Lillehammer.jpg

Nézzünk néhány példát arra, milyen bélyegek jelentek meg idén, frissebben, a jelenleg Szocsiban zajló olimpiai játékokra.

További olimpiai bélyegeket Szocsiból itt találtok.

A képek forrása a Magyar Posta és a StampNews.com.  

A bejegyzés trackback címe:

https://posta.blog.hu/api/trackback/id/tr135812948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása